Thursday, February 1, 2007
Mit keresek én itt?*
vajon az ember direkt hozza magát olyan szituációkba, amiktől kiveri a víz? Itt vagyok egy rakás idegen ember között, valami ilyen helyen, valószínűleg ugyanez a fless volt kiscsoportos koromban, amikor az ünnepségen egyedül én vonultam sírva a sarokba, és az anyukám aszitte sose lesz belőlem semmi. Megint ugyanaz az istenverte szenvedés, mint egy évig a gimiben, aztán megint az egyetemen, fél évig a TEKben, és persze minden alkalommal kicsit kevésbé fáj, de még mindig eléggé. Aztán még az is lutri, mi lesz belőle, mert a gimi szar volt, az egyetem meg közepes. És a TEK meg jó, akkor ennek kurvajónak kell lenni, nemeigaz.
Kíváncsi vagyok, miért tiltakozik a tudatom annyira a kispolgári élet ellen, amikor egy tökéletes kispolgár alkat vagyok. Tökéletesen jól viselem a monoton munkát, a csendes életvitelt, lehet, hogy nagyszerű nagycsaládos anya lenne belőlem (a KOBtitkárságnak is volt egy ilyen szintje: "jaj, ezek a gyerekek annyira rosszak, de azért mégiscsak ők a szemem fényei"). Mindehhez képest frusztrál a gondolat, hogy mindennap kiskosztümben bevonuljak az irodába kávét főzni (idővel persze túlmutatna a dolog a kávéfőzésen, de halálos izgalmakra ugye akkor se), hogy férjehez menjek, vagy gyerket szüljek (bár ez utóbbit szigorúan elvi okokból nem, semmi trendi szingliség).
Erre a lelkiállapotra rakjuk még rá vágógábor miértjeit mondjuk, ami legalább annyira megbolygatja a gyomorsavszintem, mint a gondolat, hogy ki kell mennem az Idegenek közé, és azt mondani, h háj, i'm jucus. jessz, ju-cus. more or less (elhatároztam, h nem leszek kíméletes senkihez, fél év alatt lesz idejük megtanulni, a Gyöngyi is megy nekik elég hamar, ez meg gyerekjáték ahhoz képest). Pedig már épp büszke voltam magamra, h milyen effektíven lejöttem a KOBtitkárságról ("The beauty of quitting is, now that I've quit, I can have one, 'cause I've quit. ").
Meg kellett billogoznom nagy pirossal a z és y billentyűket, mert 3 hét alatt teljesen elszokott tőle az ujjam.
Van most már növényem is, a Vahur nevet kapta a keresztségben kedvenc lámpabolti eladóm után. Meg vettem kávét, gondoltam ezen a ponton kezdem el a spórolást, ami butaság volt, hiszen aki gasztronómiai élményként issza a kávét, nem pedig a koffein miatt, sajnos kénytelen megvenni a napi betevő Segafredoját (tényleg ihatatlan ez a Jacobs krönung cucc, na. még sok tejjel is). Viszont tényleg nem tudom, hol kellene elkezden ia spórolást. Illetve igen, de hogy győzzek meg mindenki mást arról, hogy ne menjünk erre meg arra a nagyon belvárosi helyre minden este kocsmázni, hanem néha az egyetemi kávézóba, ahol 20 korona a sör, és nem 30, vagy a boltba, ahol meg 10? ÁÁÁÁ nem akarok vifonlevesen élni!!
Ehhez képest hétvégén Riga, jövő héten meg el akarok menni legalább 2 nap snowboardozni (ha lesz elég hó, de már két napja nem esett).
es gyujtottem egy bagoj is, innentol halahorgessiralom, mint az tudomanyosan bizonyitott teny.
